Bemutatkozás

Image
Berecz Adrienn vagyok, Egerben élek, 15 éve foglalkozom esküvőszervezéssel. Kezdetben csak hobbiként tekintettem erre a tevékenységre, mára azonban már sokkal többet jelent számomra. Igazi hivatásomnak tekintem, hogy szerelmes fiatalokat segítsek az oltár elé. A legszerencsésebb embernek érzem magam, hiszen én valóban azzal foglalkozhatok, ami engem és másokat is boldoggá tesz és amiben a legotthonosabban mozgom. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a hétköznapokban is a rendezvényszervezés a fő profilom.

Szakmaiságomhoz nem csak több éves tapasztalom járul hozzá, hanem az ezen a területen szerzett képesítésem is. Tanári diplomámat követően 2023-ban ugyanis elvégeztem a Budapesti Metropolitan Egyetem protokoll szaktanácsadó és rendezvényszervező továbbképzését. Így nem csak határozott személyiségemmel, helyismeretemmel és kapcsolatrendszeremmel, hanem igazán átfogó, biztos alapokon nyugvó tudásommal is garantálhatom a tökéletes esküvőt az engem felkereső pároknak.
 
Munkám sikerességét mi sem igazolja jobban, mint, hogy mindezidáig 350 boldog pár mondta ki előttem a boldogító igent és büszkeséggel tölt el az is, hogy 12 éve dolgozom esküvőszervezőként Eger egyik legexkluzívabb rendezvényhelyszínén. Mindig öröm olyan visszajelzéseket hallani és olvasni, hogy sikerült mindent a menyasszony és a vőlegény igényeinek megfelelőlen megvalósítani, de egy jó hangulatú lagzi és a büszkeségtől könnyező örömszülők látványa is tökéletes bizonyítékai lehetnek egy fantasztikus menyegzőnek.
 
És hogy esküvőszervezőként, hogyan éltem meg azt amikor én voltam a nap főszereplője és engem várt az oltárnál életem szerelme? Előtte több száz gyönyörű pillanatnak lehettem szem és fültanúja, mégis igazán különleges érzés volt, amikor én fogadhattam örök hűséget életem párjának. Természetesen az előkészületek nem okoztak nagy fejtörést, hiszen ekkora már pontosan és határozottan tudtam, mely szolgáltatókkal tudnám elképzelni az „én nagy napomat”. De az az érzelmi kavalkád, amit akkor éltünk át a férjemmel, semmihez sem hasonlítható.
 
Hálás vagyok minden ifjú párnak, akik lehetőséget adnak számomra, hogy újra és újra átéljem a nagy nap varázsát és betekintést engednek családjuk legemlékezetesebb és legmeghatóbb pillanataiba!
Nagyon köszönöm, ha ti is bizalmat szavaztok nekem!
 
© 2025 edesalomeskuvo.hu | Minden jog fenntartva!